Emilia-Romagna tengerpartja az egyik legnépszerűbb úti cél mind a külföldi, mind az olasz turisták körében. Ez nem meglepő, hiszen mintegy 120 kilométernyi finom homokos tengerpart áll itt a nyaralásra vágyók rendelkezésére, a víz tiszta és lassan mélyülő, a napernyők, napágyak ára nem olyan borsos, mint mondjuk Toszkánában és a híres emilia-romagnai vendégszeretet is hozzájárul a hely népszerűségéhez. Ráadásul, ez a hosszú partszakasz minden utazónak tud nyújtani valamit: ideális a bulizást kereső fiataloknak, a kisgyerekes családoknak, de a szimplán csak kikapcsolódásra vágyó pároknak is.

Mi Milano Marittima-t céloztuk meg és innen kiindulva fedeztük fel a környéket. A város (vagyis városrész, ugyanis Cerviához tartozik) nevének jelentése tengeri Milánó, melyet azért kapott, mert az 1900-as évek elején gazdag milánói iparosok fektettek be ebbe a partszakaszba, hogy strandokat, játszótereket, parkokat és villákat alakítsanak itt ki, ahová nyaralni küldhetik a gyermekeiket. A mai napig a milánói lakosok kedvelt nyaralófaluja.

Hajnalban indultunk autóval Milánóból, 4 óra alatt értünk le. Nem bántam a korán kelést, annyira leírhatatlanul jó volt végre újra a tengernél lenni! Alig vártam, hogy bikinit húzhassak és mezítláb sétálhassak a homokban. A tengerpart egyik különlegessége itt az, hogy tele van kagylókkal. A tengerrel is kacérkodtam, de egy igazi fürdőzéshez hideg volt még sajnos. Pocsék ez az idei tavasz, tavaly április 28-án már fürödtünk… Ennek ellenére sikerült egyrészt leégnem (nem gondoltam volna, hogy 21 fokban is lehet, még jó, hogy legalább az arcomon volt fényvédő), másrészt beletrollkodnom a férjem összes művészinek szánt fotójába, olyan vígan ugrándoztam a parton (nem vagyok tengerfüggő, kicsit sem 😀 ).

Milano Marittima legismertebb strandjai a Holiday Village és a Papeete Beach. Az előbbi egy nyugisabb, családbarát hely, nem csak nyugágyat és napernyőt kínál, hanem két tengerre néző medencét is, az egyik fedett. Számos helyi hotellel van kedvezményes megállapodásuk, érdemes rákeresni, mert nagyon jó opció.

A Papeete Beach a fiatalok kedvence. Itt a beach party már 16:30-kor elkezdődik és általában 21 óráig tart, de nyáron rendeznek hosszabb bulikat is. 16:30 előtt csendesebb a hely és itt is a pihenés és a strandolás van a fókuszban. Meg a Pálmák. 🙂

Emilia-Romagna regionális étele a piadina (és a crescione, de erről majd később). Ezt a legtöbb városban, faluban csíkos bódék kínálják, ahova a helyiek is szívesen betérnek. Az árak 4 és 6 euró között változnak, az adag/méret mindenhol ugyanolyan, rosszat egyiknél se ettünk.

A piadina szünet után visszatértünk a tengerhez, a Bicio Papao nevű strandra. Ez is egyike Milano Marittima trendibb strandjainak, kellemes pihenést, jó koktélokat és DJ set-eket kínál. Étterme is van, de mi inkább egy klasszikus bódés piadinára vágytunk aznap, úgyhogy az most kimaradt. Mondjuk árban se lett volna ugyanaz a dolog. 😀

A korán kelés elkezdte éreztetni a hatását, úgyhogy a délután egyszerűen csak napozással, tengerparti örömködéssel telt, amit az utolsó napsugárig kiélveztünk, ugyanis másnapra özönvizet ígért a meteorológia.

És be is jött a fenyegetés. Teljesen Észak-Európa feeling lett mindössze egyetlen nap alatt, Cervia kanálisa Dániát juttatta eszembe. Egy kicsit azért sétáltunk itt, amíg nem esett, majd gyorsan a park felé vettük az irányt, hogy a vihar előtt sétálhassunk még egy kicsit.

A Parco Naturale di Cervia nagyon jó program, főleg ha gyerekekkel utaztok. Igazán kellemes a főleg mediterrán fenyőkből álló erdőben sétálni és a parkon belül van egy kis állatkert is.

Új barátságokat is kötöttünk. 🙂 Itt vannak a világ legbarátságosabb kecskéi és szamarai! Ez itt az én kecském, de volt még egy kis szürke csacsi is, aki mindenhova követte a férjemet és csak úgy bújt hozzá, majd hozzámcsapódott és nézett rám nagy szemekkel. Komolyan azt hittem haza akar jönni velünk a kis szamár!

Sajnos nem tudtunk sok időt tölteni újdonsült barátainkkal, mert kitört a vihar. Bemenekültünk egy piadina bódéba enni, majd gyorsan visszamentünk a szállásunkra és inkább aludtunk egyet, amíg kint tombolt az égszakadás-földindulás. Amúgy a képeken gyakran visszaköszönő mediterrán fenyők szintén a Riviera Romagnola jellegzetességei, lenyűgöző, sűrű fenyvesek találhatóak a parton végig és a városokon belül is.

Délutánra az eső elállt, maradt a szél és a hideg, de ezek már nem tartottak vissza minket a kirándulástól. A viharos tenger látványa minden fagyhalál közeli káromkodást megért! Itt éppen az egyik legnépszerűbb strand, Lido di Classe mólóján gyönyörködtünk benne. Kicsit elmosódott a kép, mert a felcsapó hullámokból pár csepp víz elkapta a kamerát, de muszáj volt megörökíteni a helyet.

Én nem értem, hogy nem fagyott szét ez a szörfös!

Szerencsére javult az idő és végre lehetőségünk volt Cervia tényleges szépségét is értékelni.

Cervia a strandjai mellett a sókitermelésről híres, már a római korban is idejártak sóért az emberek. A sómezőket sajnos csak az autóból láttuk, épp nem voltak látogathatóak. Ez nagy szívfájdalmam, mert bizony rózsaszín flamingók is laknak ott! Mindenképpen visszamegyünk majd, mert egy lenyűgöző természeti csodáról van szó és több, mint száz madárfaj él itt a sómezőkön. A városban termálfürdő is található, mely a mai napig ezt a természetes sós vizet használja fel, főként légúti betegségek gyógyítására.

A lenti képen látható a sóraktár és egy sómúzeumot is berendeztek a toronyban.

Tettünk egy kört a belváros hangulatos, ódon utcácskáin, megtekintettük a Santa Maria Assunta katedrálist, majd kerestünk egy helyes kis csíkos bódét egy esti crescione elfogyasztására.

A crescione ugyanabból a tésztából készül, mint a piadina, de nem nyitott, hanem lezárják megtöltés után. Kicsit hosszabb ideig készül és puhább. A fogszabályozóm (is) értékelte. 🙂 Kevésbé ismert, mint a piadina, nem is értem, miért, hiszen mennyei!

Összességében jól sikerült a második nap is, hiába szakadt az eső délután. Nem erre készültünk, azt hittük idén is strandolunk majd egy jót, mint tavaly április végén-május elején. De én megpróbálok mindig pozitívan hozzáállni mindenhez, az időjárás viszontagságaihoz is, és igyekszem mindenben megtalálni a szépet. Ha nem lett volna vihar és szél, akkor nem gyönyörködhettem volna abban a festői viharos tengerben. Nagyon fáztam, mégis életem egyik legszebb élményének tartom, pont úgy, mint amikor három éve New Yorkban a Brighton Beachen néztük a hóesést.

Ennyi lett volna a romagnai útinapló első része, a következő bejegyzésben folytatjuk Ravennával.

További képekkel várlak titeket Instagramon és Facebookon. 🙂