Vita Dolcissima

Utazás és életstílus blog

Curly Girl Method update: újdonságok, örök kedvencek és tippek

Többen is rákérdeztetek, hogy lesz-e folytatása a göndör haj ápolásáról szóló posztnak. Természetesen terveztem a folytatást, csak teszteltem pár újdonságot és közben figyeltem azt is, hogy hogyan változik a hajam ezzel az új ápolási rutinnal. Most viszont már megérett a beszámoló, lássuk mik váltak be és azt is, hogy mi nem!

Ha esetleg lemaradtatok volna az első részről, akkor mindenképpen vessetek rá egy pillantást. Göndör hajas, curly girl methodos alapfogalmakról is ebben a posztban írtam.

Az elmúlt időszakban tehát ezeket a termékeket használtam, teszteltem a hajamon. Némelyik ismerős lehet az előző posztból, ők az örök kedvencek. 🙂

Az újdonságok közül azzal a termékkel kezdeném, amelyik abszolút nem vált be. Ez pedig az As I Am márka Twist Defining Cream-je. Nagyon szeretem ezt a márkát, de ez a termék annyi bekavart a hajamnak, hogy két mosással később tért csak magához.

Megtette, amit a neve sugall, definiálta a loknikat, de nagyon szárazzá és bolyhossá tette őket. Olyannyira bolyhossá, hogy azon másnap se a Cantu spray, se a Shea Moisture zselé nem tudtak segíteni. A borzasztó szárazságon csak a mindjárt bemutatásra kerülő hajpakolás tudott enyhíteni, de ez is 45 percig állt a hajamon, hogy új életet leheljen bele. Szóval ez a Twist Defining krém sajnos kuka.

A Shea Moisture Weightless hajpakolása viszont hatalmas szerelem! A Twist Defining Cream átkát is ez törte meg és valami elképesztő mennyire könnyű és selymes a hajam a használata után.

A nagyon száraz hajon, illetve havonta egyszer érdemes hosszabb ideig fent hagyni. Én egy zuhanysapkát szoktam ilyenkor ráhúzni és amíg áll, addig elmerülök egy kád vízben vagy ha nincs időm erre, akkor leülök a gép elé és dolgozok, amíg hat.

Már az első használat után éreztem a különbséget. És az illata is isteni!

Ha már illat és hajpakolás, akkor meg kell említenem ezt a banános csodát is! Ki akartam próbálni egy drogériában is kapható CGM terméket, és ez a Garnier Hairfood a természetes összetevőinek köszönhetően az. (Ha valaki lemaradt: röviden csak CGM terméknek vagy CGM-nek szoktuk hívni a Curly Girl Method hajápolási rutinba illő hajápolókat).

Tömör banán illata van (én imádom) és használható pakolásként, leave in balzsamként, de akár reggel is bevizezett hajra pici mennyiségben. Szépen hidratálja, táplálja a hajat, meg vagyok vele elégedve.

Az előző posztban írtam, hogy elhagytam a sampont és az As I Am co-washt és pudingot használom. 6 hónapig csak ezekkel tisztítottam a hajam, aztán szembejött a Lookfantastic-on ez a Shea Moisture Curl&Shine CGM sampon, gondoltam kipróbálom, már csak azért is, mert ugyanennek a termékcsaládnak a hajformázó tejét már újravettem, annyira bevált.

Összességében jó sampon, csak nem pont az én hajamra lett kitalálva. Szépen tisztít, de az én hajamat szárítja. Csak a fejbőrömön szoktam használni, amikor nagyon izzadt, a hajamra a szokásos Coconut Co-washt viszem fel. Könnyen zsírosodó hajra viszont tökéletes CGM sampon lehet.

A hajformázó tej viszont abszolút nem szárít, álomszép loknikat formáz és mennyei az illata. Ez is egy soha többé nélküle darab, mint a co-wash.

Jelenleg tehát így néz ki az én CGM rutinom, ezek a számomra legjobban működő termékek: hajmosás az As I Am Coconut co-wash tisztító balzsammal, hajpakolás a Shea Moisture Weightless hajpakolásával vagy a Garnier banános Hair Foodjával, ezeket alaposan leöblítem, majd jön az As I Am Coconut leave-in balzsama. Ebből egy diónyit osztok el egyenletesen a hajamon. Formázáshoz a Shea Moisture Curl&Shine hajtejet nyomkodom a hajamba és kerül rá egy kis Shea Moisture Strenghten&Restore zselé is. Másnap, harmadnap, negyednap reggeli hajfrissítésre továbbra is a Cantu Come Back Curl spray a legjobb számomra, de néha a hajtejből is viszek fel egy picit.

Megszárítani továbbra is a szabad levegőn szeretem a leginkább. Az időjárás ezt sajnos már nem sokáig fogja engedni, de számomra az ideális hajszárítás ez itt: napfénnyel, lágy szellővel, kávéval…

Van még egy új kedvencem, de ez nem hajápoló! Ugye a legtöbb göndörhajas fórumon olvasható, hogy selyem ágyneműt, vagy legalábbis selyem párnahuzatot használva kevésbé esnek szét éjszaka a loknik, kevésbé lesz szöszös és kevésbé törik meg a haj. A selyem ágynemű egyenlőre nem jött be, de rátaláltam egy szuper kis éjszakai selyem fejfedőre. 🙂

Elnézést kérek a szemem alatti hatalmas karikákért, de gondoltam megmutatom nektek, hogy néz ez ki felvéve. Nagyon kényelmes, puha, nem nyom és ami a lényeg: valóban használ! Amióta ebben alszom, tényleg szépen állnak a fürtök reggel is. Este, a selyemsapka felhelyezése előtt fújok egy kis Cantu sprayt a hajamra, reggel kibontom és általában extra spray vagy víz nélkül is szép, csak megigazítom a kezemmel. Én Amazonról rendeltem, de szerintem Ebayen, Alin is kapható ilyesmi. 12 euró volt, abszolút megérte.

Nyolc hónap CGM után már igencsak látszik a hajamon a javulás. Volt egy nehezebb időszaka, a hatodik hónap körül, amikor sehogy se akart állni. Ez normális, a legtöbb CGM követőnek van ilyen az elején, türelmesnek kell lenni, elmúlik az ilyen időszak, és utána sokkal, de sokkal szebb lesz a haj! Az enyém pont most, nyolc hónap után kezdi végre igazán a virágkorát élni, mert egyre szabályosabban, selymesebben, látványosabban göndörödik. És ez még mindig csak a kezdet, hiszen egy év sem telt még el azóta, hogy letettem a hajvasalót!

A legtöbb terméket (As I Am, Shea Moisture és Cantu) a Lookfantastic webshopból rendelem továbbra is és ha még nem használtátok ezt a webáruházat, akkor kattintsatok ide és kaptok egy 10 eurós kedvezményt az első rendelésetekből! Én is kapok néhány kreditet az oldaltól, ha ezt a linket használjátok, vagy beírjátok a PALMA-R1G kódot a referral kód mezőbe. Felhasználom majd új CGM termékek vásárlására, tesztelésére. 😉

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés is és találtatok benne hasznos információkat. Ez sem az utolsó göndör hajas poszt a blogon, sorozatként képzelem ezt el, hiszen lesz miről beszámolnom a jövőben is. Szeretném minél több göndörhajú sorstársamat arra inspirálni, hogy váltson és bánjon jól a hajával. Nem átok a göndör haj, csak meg kell tanulni bánni vele!

Várom a hozzászólásaitokat kommentben vagy Facebookon és persze Instagramon is!

Previous

2019-es nyári kedvencek: ruha, ékszer, smink

Next

Egy őszi nap Veronában

6 Comments

  1. Zita

    Palma, a parodnak mi a velemenye az ejszakai hajviseletedrol? ☺️ Az enyem nem orulne…

    • Palma

      Szia Zita! Semmi gondja vele, sőt, igazából tetszem neki fejfedőkkel, kalapokkal, kendőkkel, szóval még szereti is. 🙂 Mondjuk az kimaradt, majd pótolom, hogy nincs minden áldott este rajtam. Ha tudom, hogy másnap úgyis hajat mosok, vagy épp bealszok nélküle, mert úgy összebújtunk, akkor természetesen anélkül alszok. 🙂

  2. Eszter

    Szia Palma!
    Sajnos nem találom a lookfantastic oldalán a Cantu come back curl spray-t, ez csak ideiglenes állapot vagy már nem kapható?
    A másik kérdésem az lenne, hogy a webshopon meddig használható fel a 10 euró kedvezményes kódod?
    Előre is köszönöm a válaszodat! ☺

    • Palma

      Szia Eszter! Csak most láttam a kommented. Szerintem csak ideiglenes állapot, én most rendeltem megint. A 10 eurós kód bármikor felhasználható, de csak a legelső vásárláskor. Ha már regisztráltál és vásároltál a Lookfantasticon, akkor nem fogja tudni levonni a rendszer.

  3. Szia Palma! Én is a 6. cgm-es hónapban vagyok jelenleg, abban a hónapban, amikor az eddig bevált módszerek, termékek nem akarják ugyanazt az eredményt hozni, valahogy sehogy sem állnak most a göndör fürtjeim. Te ebben az időszakban próbálkoztál más termékekkel, rutinnal vagy csak egyszerűen türelemmel vártál, hogy elmúljon ez az időszak?

    Köszi előre is válaszod! Szép estét

    • Palma

      Szia Babett! Próbálkoztam, de semmi sem volt az igazi. Talán akkor volt egy kicsit szebb a hajam, amikor a Shea Moisture Weightless maszkot hosszabb ideig fent hagytam, de inkább türelem kell. Most mintha varázsütésre jobban állna magától is, ma reggel is csak egy kis vízzel frissítettem fel, pedig 5 napja mostam meg. 🙂 Kitartás!

Lascia un commento

all rights reserved 2018

Utilizzando il sito, accetti l'utilizzo dei cookie da parte nostra. - A weboldal használatával jóváhagyod a cookie-k használatát. maggiori informazioni - Bővebb információ

Questo sito utilizza i cookie per fornire la migliore esperienza di navigazione possibile. Continuando a utilizzare questo sito senza modificare le impostazioni dei cookie o cliccando su "Accetta" permetti il loro utilizzo.
A weboldal cookie-kat (sütiket) használ, a lehető legjobb felhasználói élmény érdekében. Az “Elfogadom” gombra kattintással beleegyezésed adod, hogy elfogadod őket.

Chiudi - Bezár