Nem hazudok, ha azt mondom, hogy életem egyik legkülönlegesebb kirándulására indultam július 29-én, így a 6:30-as ébresztő meg se kottyant, sőt, magamtól felébredtem jóval előtte. Bulgária legkisebb településére, Melnikbe vezetett az utam, majd a Rilai-kolostorba, a Traventuria-val.
Egy gyors kávé ledöntése után 7:20-kor indultunk Szófiából, ugyanis Melnik messze van, a görög határhoz közel. A korán kelésért egyből kárpótolt a meseszép bolgár táj: a Rila-Rodopei masszívumot szeltük át, ennek részei mind a Rila-hegység, mind a Pirin-hegység, ahol első állomásunk, Melnik is található. Útközben álmos falvakban, gyümölcsösökben és szőlősökben gyönyörködhetünk.
Azért is jó korán elindulni Melnikbe, mert nyáron már reggel nagyon meleg van, 9:30-kor 32 fok volt. A farmernadrágot elég hamar egy lazább szoknyára cseréltem és naptej is kellett ám bőven.
Melnik felett gyönyörűen kivehetőek a Pirin-hegység különleges, piramisalakú csúcsai. Már maga ez a természeti jelenség lenyűgöző és akkor még ilyen tündéri házikók is megbújnak alatta!
Az egyik ilyen házat, egész pontosan a Kordopulov-házat meg is lehet látogatni. A ház a bulgáriai nemzeti reneszánsz egyik legszebb példája. 1754-ben építtette egy gazdag görög kereskedő, Manolis Kordopulos, aki a helyi borokkal kereskedett.
Mivel főleg üzleti célra használta a házat, a legfontosabb szoba az előkelő nappali volt, ahol fogadta a partnereit. Hát én is szívesen lehuppantam volna ebbe a mesés színkavalkádba egy pohár melniki borral megbeszélni a magyar és/vagy az olasz kereskedés részleteit! Vagy csak úgy élvezni az ablakból a panorámát, elhasalni egy jó könyvvel, mert olvasósaroknak se lenne rossz…
Az alsó sorban tipikus bolgár ablakokat láthatunk, míg a felső sor ablakai a velencei és az ottomán stílus keverékéből születtek, velencei üveggel. Ez teszi a Kordopulov házat egyedivé és különlegessé.
Hidegebb napokon tüzet gyújtottak középen. Csodás hangulata lehetett!
Azért volt egy helyes kis hálószobája is a kereskedő úrnak, szintén bámulatos velencei üvegablakokkal.
A vendégek stílusos étkeztetése is fontos volt, a falakon lógó száraz sütőtökök pedig az egész falura jellemzőek.
Azért is jó, ha szervezett kiránduláson vesztek részt és nem ti vezettek, mert akkor nem csak a pincerendszert tudjátok megtekinteni, hanem a borokat is megkóstolhatjátok!
Isteni, különleges zamata van a melniki boroknak! Az illatuk erősen erdei gyümölcsös, az ízük telt, igaz érett szőlő íz, szinte odavarázsolnak azokra a homokpiramisok alatt meghúzódó szőlőültetvényekre.
Miután Martin, az idegenvezető elkattintotta ezt a kevéssé előnyös és Instakompatibilis borkóstolós képet rólam, beszereztem egy üveg bort otthonra is. Ha szeretnétek vásárolni, akkor készüljetek készpénzzel, mert kártyával sajnos itt sehol se lehet fizetni. 8 és 10 leva körül alakul egy üveg bor ára.
A Kordopulov-ház és a borkóstolás után volt egy kis szabadidőm egyedül bejárni a falut. Vagyis azt a két utcát, ami a falut alkotja, de ritka, hogy két utca is ennyi szépséget kínáljon!
A legtöbb ház alsó szintje szuvenírboltként működik, és van egy-két étterem és kávézó is. A borokon kívül a helyi lekvárokat érdemes még megkóstolni és hazavinni. A helyiek angolul nem vagy csak egy-két szó erejéig beszélnek, de nagyon barátságosak és mindent megtesznek a turistákért.
Bulgáriába érkezve azonnal feltűnt, hogy a bolgárok nagyon szeretik a virágokat és a növényeket. Melnik ennek a szeretetnek a megtestesülése, lépten-nyomon bájos kis virágoskertekbe botlik az ember. Ez itt a lenti képen egy álom, és annyira transzba estem tőle, hogy a néni, aki éppen locsolta a virágokat beinvitált, hogy nézzem csak meg közelebbről kiskertjét. 🙂
Egyébként szálláslehetőség is van a faluban, láttam itt-ott kiadó szobákat. Amikor úgy igazán elege van mindenből az embernek, nem lehet rossz elvonulni ide és csatlakozni Melnik 280 lakosához egy kis időre.
Elbúcsúztunk Melniktől és a rilai kolostor felé vettük az irányt. Útközben megálltunk ebédelni és nektek is csak ajánlani tudom a 107-es úton, a Rila-folyó mentén található kis éttermeket, főleg, ha szeretitek a friss halat!
Nota bene: készpénzt vigyetek! Sajnos itt a hegyekben szinte sehol sem lehet kártyával fizetni. Nem elmaradottságból, csak nagyon rossz a térerő, ha van is POS terminál, ritkán kapcsol. Egy ilyen ebéd friss házikenyérrel, innivalóval és kávéval együtt 20 leva körül van. A kolostorba ingyenes a belépés, csak a múzeumba kell belépőt fizetni, ha érdekel titeket. Ez 8 leva és szerintem megéri.
A rilai kolostor a bolgár ortodox egyház legszentebbnek tartott helye. Gondolom mondanom sem kell, hogy illő öltözetben lépjünk be, de van pár kölcsönvehető takaró a Szent Szűz Születése főtemplom bejáratánál.
Csak ajánlani tudom, hogy idegenvezetővel látogassátok meg a kolostort! Olyan dolgokra hívta fel a figyelmem és olyan izgalmas dolgokat mesélt nekem Martin, amikre egyedül sosem jöttem volna rá. Így viszont tényleg azt éreztem, hogy nem csak láttam egy különleges helyet, de az ismereteimet is bővítettem.
A kolostort a X. században alapították Rilai Szent János (Rilai Szent Iván a szláv nyelvekben) követői. Szent János a Rilai-hegyekben volt remete és igen népszerű volt, mindenféle problémával keresték fel az emberek. Az Oszmán Birodalom évei alatt hányatott sorsa volt a kolostornak, számtalanszor kifosztották, felégették, de a szerzetesek mindig újjáépítették.
A szerzetesek lakhelyéül szolgáló épületek 1816 és 1819 között készültek el, de mai arculatukat csak 1833-ban, egy tűzvész utáni újjáépítés után nyerték el. Nézzétek milyen szép mind az öt emelet! Mondom öt. 🙂
Ha nem látjátok az ötödiket az rendben is van, ugyanis az a föld alatt található. 🙂 Leleményesnek kellett ám lenni, a nehéz időkben rejtekhelyként is szolgált ez a szint.
Martinnal lehetőségem volt a szerzetesek egykori lakhelyét is meglátogatni. Két szobából állt egy lakhely, ez a nagyobb volt a már felszentelt szerzetesé:
Ez a kisebb pedig a novíciusé. Az ágy kemény fa és a fiatal növendéknek más kényelem se nagyon adatott meg, illetve naponta mindössze négy alkalommal volt tizenöt perce egyedül lenni, amikor bezárkózhatott ide és nem zavarhatta senki. Nevezzük énidőnek…
Az épület egyik szárnyában ezeket a szobákat vendégszobákká alakították, a novícius szobájából lett a fürdőszoba. Főleg a kolostort adományokkal támogatók szállnak meg itt néha.
A múzeum és a szobák megtekintése után volt egy magányos félórám sétálni egyet a kolostor épületei között. Nagyon lógott az eső lába, de szerencsére csak lógott és az esőfelhők csak még különlegesebbé tették a Szent Szűz Születése főtemplom és a középkori Hrelju-torony látványát.
A torony mellett a jelenlegi főtemplom helyén egy szintén középkori templom állt 1833-ig, annak lerombolása után épült a jelenlegi.
Mint minden magára valamit adó kolostornak, a rilainak is megvan a maga macskája. Nyugi, él ez a macska, csak iszonyat mélyen alszik, de hát fárasztó is egy ekkora kolostort minden nap bejárni! 🙂
A kolostor mögött számos szuvenírbolt és kávézó található, de én inkább itt a belső udvaron időztem még és igyekeztem teljesen magamba szívni ennek a rendkívüli, az UNESCO Világörökség listáján is szereplő helynek a hangulatát.
Ahogy ilyenkor mondani szokás, fáradtan, de nagyon boldogan távoztam és indultam vissza Szófiába. Nagyon sokat adott nekem ez a nap, hiszen nem mindennapi, páratlan szépségű helyeken jártam és még tanultam is róluk.
Szeretném nagyon megköszönni a Traventuria csapatának, hogy részem lehetett ezekben a csodálatos élményekben. Külön köszönet Svetoslavnak, hogy nyitott volt az együttműködésre és hogy mindig gyorsan válaszolt az e-mailjeimre és Martinnak, a legeslegjobb idegenvezetőnek a kalauzolásért! A Rila-kolostor és Melnik kirándulásról bővebb információkat ide kattintva találtok a Traventuria weboldalán. Csak ajánlani tudom nektek is a részvételt!
A fővárosba visszatérve már csak egy lubickolásra volt energiám (ide kattintva olvashattok arról, hogy hol), majd egy gyors szendvics elfogyasztása után kidőltem.
Ezzel sajnos véget is értek a bulgáriai kalandok, ugyanis másnap délelőtt már repültem vissza Milánóba. Hogy kevésbé legyek szomorú, kaptam egy kis üveg bolgár bort Iuriitól, a Design Hotel36 vezetőjétől. Nagyon finom volt, köszönöm szépen! Vagyis köszönjük, mert ez már itthon, a férjemmel ittam meg. 🙂
Ennyi lett volna a bulgáriai útinapló. Remélem sikerült meghoznom a kedvetek ehhez a méltatlanul alulértékelt, de annál izgalmasabb, csodálatosabb országhoz! Az útinapló többi részét ide kattintva olvashatjátok el.
További utazásaimmal, olaszországi mindennapjaimmal várlak titeket Instagramon és Facebookon is!
Lascia un commento