Az olasz borok kiválóak és nem véletlenül híresek az egész világon. Én is nagyon szeretem őket és a szépséges borvidékeket is, de ezt már tudjátok rólam. 🙂
A múlt hétvégén egy újabb gyönyörű, ám külföldön kevésbé ismert vidék felfedezésére indultunk: az Oltrepò Pavese, azaz a Paviától délre elterülő Pò folyón túli szőlősök vártak ránk!

Jpeg

Ez a méltatlanul elhanyagolt vidék szebbnél-szebb dűlőket rejt és igazán élvezhető, mert alig van turista. Maguk a helyi termelők is panaszkodtak, amikor beszélgettünk, hogy valamiért ennek a vidéknek nem olyan jó a marketingje, olaszok közül is kevesen járnak erre. Pedig igazán megéri, nem csak a táj szép, de olyan hangulatos kis falvak bújnak meg a dombok között, mint például a mindössze 380 lakosú Fortunago.

Jpeg

Jpeg

A hegyi falvak és szőlősök után egy Montebello della Battaglia-ban található vinotékát céloztunk meg, hogy egy kellemes borkóstolóval és különleges helyi borok vásárlásával zárhassuk a napot.

Jpeg

Montebellóban az Iper nevű hipermarket mellett található az Oltrepò Pavese legnagyobb vinotékája. Szerencsénk volt, mert pont egy kellemes promócióba csöppentünk: a Calatroni testvérek finom borait kóstolhattuk (vagyis én, mert nem vezettem) és vásárolhattuk meg kedvezményesen.

Jpeg

A Calatroni család 1964 óta foglalkozik borászattal. Az apuka kezdte, ma pedig a jelenleg a 30-as éveikben lévő testvérek folytatják a munkáját. És nem is akárhogy, hiszen egyik díjat söprik be a másik után!

A kóstolt borok közül a kedvencem a Perorossino lett. Ez egy különleges, rusztikus, de ugyanakkor elegáns vörösbor, melyhez ritka, rég elfeledett, helyi szőlőfajtákat is felhasználtak: minden cseppje különleges, színtiszta nosztalgia.

Nagyon ízlett még a Moscato és a pinot noir szőlőből készült NorEma gyöngyöző rosé. Ez utóbbi teljesen elvarázsolt azzal a csodás virágos, piros gyümölcsös illatával és a lágy buborékokkal. Hoztunk haza ebből is, eltettük szépen, egy különleges alkalomra tartogatjuk, mert megérdemli.

LRM_EXPORT_20170920_183621

Calatroniék borairól (és étterméről) ide kattintva  olvashattok többet. Szerintem megéri megkóstolni őket, ha Olaszországban jártok és szeretitek kipróbálni a helyi különlegességeket, ráadásul az áraik is nagyon barátságosak!

Én pedig várlak titeket Facebookon és Instagramon, addig is egészségetekre! 🙂

BeautyPlus_20170917175733_save