Ahogyan már az előző divat témájú bejegyzéseimből is kiderült, nagyon megkedveltem a Bonprix webáruházát. Nem csak azért, mert bloggerprogramjuk részese lehetek, de azért is, mert fantasztikus a kínálat minden testalkatra, szépséges színes darabokat is találok az oldalon, mind a hétköznapi, mind az alkalmi szetteket össze tudom itt állítani, gyors a kiszállítás és az ügyfélszolgálatuk is nagyon készséges. Számomra ez a tökéletes webáruház!
Na de lássuk mik érkeztek a legutóbbi csomagban!
Három nyári ruhát rendeltem, ezek közül kettő hétköznapi, nyaralós viselet, míg a harmadik egy hivatalosabb, munkába járós darab. Eddig sem csalódtam soha a Bonprix ruhákban, de most aztán tényleg minden várakozásomat felülmúlták!
Kezdjük ezzel a virágmintás, nyitott vállas ruhával.
Szerelem volt első látásra, ruha ilyen gyorsan még nem landolt virtuális kosárban, mint ez! 🙂 A színe, az az átkötős hatású megoldása, a lenge kis szoknyája és az a bájos, bohókás vállakat szabadon hagyó ujja teljesen elvarázsoltak.
A tapasztalataim alapján már tudtam, hogy a Bodyflirt márkájú Bonprix ruhák legkisebb 32/34-es méretével nem tudok mellélőni és valóban, mintha rám öntötték volna.
A ruhát ezen a linken találjátok meg. (Nem keresek kattintással pénzt, csak szoktátok kérni a ruhák pontos linkjét, ezért gondoltam megkönnyítem a dolgot. A virágmintásat is pótolni fogom, mert azt rekord mennyiségben kértétek üzenetben). 🙂 Amúgy a ruhák cikkszáma minden ország Bonprix webáruházában ugyanaz, szóval ugyanezt a ruhát megtaláljátok a 93314081 cikkszámon az olasz webáruházban is, ha mondjuk Olaszországban éltek és ott szeretnétek rendelni.
És akkor jöjjön egy pöttyös szépség! Pöttyös is, kék is, alakot kiemelő is, muszáj volt megrendelnem.
Nagyon kellemes az anyaga, jó érzés viselni és rengeteg elismerő pillantást bezsebelt. Egy szép magassarkúval és blézerrel akár még irodai viseletnek is el tudnám képzelni. Ez az az igazi csinos kis pöttyös, amiben igazán nőnek érzi magát az ember lánya! Homokóra alakkal megáldott hölgyek ruhatárából nem hiányozhat.
Ezt a ruhát ezen a linken találjátok meg a magyar webáruházban, a cikkszáma pedig 90446095.
Az augusztusi rendelésem harmadik darabja ez a különleges fazonú, elegáns ruha lett. Nagyon megtetszett, hogy olyan, mintha blúz és szoknya lenne, de igazából egy ruha. 🙂
Amikor rendeltem még elérhető volt ebben a fehér-kék változatban és talán a legeslegutolsó darabra csaptam le, mert már csak rózsaszín-fekete és fehér-fekete van belőle. Ezekben a színekben is gyönyörű, nagyon gondolkodom a klasszikus fekete-fehér verzió beszerzésén is.
Nagyon kellemes az anyaga és kényelmes ez a ruha. Követi az alakot, de karcsúsít is: a lágyan eső felsőrész eltakarja az esetleges plusz kilókat és a szoknya magasabb szabása nyújtja az alakot. Tökéletes választás munkába, diplomaosztóra, ballagásra is. Tolmácskisasszony kedvence már most. 🙂
Ide kattinva találjátok meg, a cikkszáma pedig 94992381.
Mivel nagyon szerettétek az Instagramon és a Facebookon, a plusz egy ruha ez a kék-virágmintás szépség, hiszen ő is tökéletes. 🙂
Változatlanul rajongok érte, már többször mostam és nem bolyhosodik, nem fakult ki a színe egyáltalán. Természetesen kimondottan színes ruhákhoz való mosókapszulával mosom és csak 30 fokon.
Ezen a linken vagy a 97885195 cikkszám alapján találjátok meg. Most akciós is. 🙂
Ti is szoktatok rendelni a Bonprixről? Kíváncsi vagyok a szerzeményeitekre! Mutassátok meg őket Facebookon és kövessetek Instagramon a további képekért!
Lascia un commento