Toszkána igencsak gazdag látnivalókban, ezért csak javasolni tudom, hogy autóval induljatok neki a régió felfedezésének. Ha repülővel érkeztek Olaszországba, béreljetek autót a repjegy foglalásával egyidőben, így jelentős kedvezményekhez juthattok.

Csodálatos élmény a Val d’Orcia dombjai között autózni, miközben egyik városkából tartunk a másikba.

Siena utána Montalcino irányába indultunk. Montalcino már a XV. században is híres volt vörösborairól. Ma a Brunello a legismertebb, de persze nem csak borozni éri meg idejönni.

Jpeg

A város egy dombra épült, ezért a felfelé gyaloglás itt is elkerülhetetlen, de természetesen a városka szépsége kárpótol a fáradozásért: Montalcino a mai napig őrzi XVI. századi külsejét. A sétát az impozáns várban kezdtük, melyben egy borszaküzlet is található. Itt a hasznos boros tippeken és kóstolón kívül a városfal körbejárására is kaphatunk jegyet és élvezhetjük fentről a panorámát. A várban júliusban tartják a Jazz and Wine fesztivált, ha ekkor jártok a környéken, ne hagyjátok ki!

Jpeg

A vár megtekintése után egy céltalan városi csatangolásra indultunk a lejtős kis utcákon.

Jpeg

Majd felsétáltunk a XIV. századi Sant’Agostino templomhoz is.

Jpeg

Jpeg

Itt elücsörögtünk egy kicsit az egyik padon helyi öregek társaságában, majd visszasétáltunk a kocsihoz és Pienza felé vettük az irányt a Val d’Orcia zöld dombjai között.

Jpeg

Pienza egy csendes kis város, melynek történelmi belvárosa méltán a Világörökség része. Története érdekes, Corsignano néven kezdte meg pályafutását a történelemben, majd az itt született II. Piusz Pápa 1462-ben úgy döntött, hogy felvirágoztatja és megalkotja belőle az ő tökéletes, reneszánsz városát, ezért a város nevét is megváltoztatta. Reneszánsz elképzeléseinek egyik ékes példája nem más, mint Pienza Dómja.

Jpeg

Pienza kis utcái nagyon hangulatosak: virágok, kis üzletek, kávézók és sajtboltok között sétálhatunk itt. Mindenképpen kóstoljátok meg a helyi sajtkülönlegességet, a Pecorino di Pienzát. Még fagyiban is lehet ilyen ízt kapni! Leteszteltük, különleges és finom.

Jpeg

Pienzából indult a mára már ismert olasz kozmetikum márka, a Bottega Verde is. Helyes kis boltjukból nem lehet üres kézzel távozni. Ezek a kozmetikumok, parfümök szuvenírnek is tökéletesek. Én egy málnás arckrémmel ajándékoztam meg magam, érezni benne rendesen a málnát, ráadásul istenien hidratálja az arcbőrt!

Jpeg

Siena után továbbhajtottunk a nap utolsó megállója, Montepulciano felé, mely zamatos borának, a Vino Nobilének köszönhetően ismert igazán.

Jpeg

Itt is számítsatok a meredek lejtőkre és a kimerítő sétákra. A lejtős utcákon sétálva nagy örömömre itt is számos macskába botlottunk 🙂

IMG-20170505-WA0003

Montepulcianóban található Olaszország egyik legszebb tere, a Piazza Grande, melynek ékköve a XVI. századi, kőből épült Dóm. Ez a reneszánsz gyöngyszem egy kisebb, középkori templom helyére épült, melynek az 1400-as években épült harangtornya fennmaradt és a mai napig a Dóm mellett áll.

Jpeg

Jpeg

Jpeg

Innen fáradtan, de nagyon boldogan indultunk vissza a szállásunkra, természetesen nem üres kézzel. Egy üveg Vino Nobile jött velünk a montalcinói borocska mellé. Este, a B&B csendjében iszogattunk belőle, miközben az utolsó Toszkánában töltendő napot tervezgettük.

Kövessetek Facebookon és Instagramon is!