Itt vagyok a milánói karanténnapló egy újabb fejezetével. Többen is írtátok már, hogy várjátok a folytatást, sok kérdést küldtetek, gyakran érdeklődtetek Instagramon üzenetben, hogy mi a helyzet, de csak most sikerült összekaparnom magam annyira, hogy leüljek írni. Kisütött a nap, ez növeli az életkedvemet. 🙂

Az első részt ide kattintva olvashatjátok.

Nehéz dolog ez a bezártság, rátelepszik az ember agyára és míg kezdetben volt energiám, ihletem, kedvem, kitartásom, satöbbim írni, most már egyre kevésbé van. Sőt, meg kell mondanom, hogy ez a hét tele volt mélypontokkal, majdnem minden nap teljesen motiválatlan voltam.

Hétfőn már fizikailag szenvedtem a bezártságtól. Egyszerűen szétfeszített a szabadulás iránti vágy, éreztem, ahogy minden egyes kis sejtem más irányba húzza magát, mintha ki akarnának robbanni a testemből. Fel akartam robbanni, szétverni a falakat, kiszabadulni a lakásból és futni egy nagyot, tombolni kint a szabadban, érezni a növények, a fák, a virágok illatát, elmenni jó messzire. De nem lehet.

Többen megjegyeztétek, hogy ha ennyire szenvedek, miért nem megyek le sétálni, futni egyet. Mert nem lehet. Itt kijárási tilalom van, nem kijárási korlátozás. Kezdetben le lehetett menni futni, de ezt annyian kijátszották, hogy bekeményített a kormány, úgyhogy ma már csak élelmiszerboltba és gyógyszertárba lehet menni, illetve dolgozni, ha olyan munkád van, amit nem lehet otthonról végezni. Persze így is vannak, akik egyszerűen nem tudják betartani a szabályokat és például ahelyett, hogy két hetente vagy hetente egyszer intéznének egy nagyobb bevásárlást, lemennek hétfőn tejért, kedden kenyérért, szerdán ásványvízért, hogy minden nap kimozdulhassanak. Állítólag már szűrik ezeket az illetőket.

Na de lássuk a leggyakrabban feltett kérdéseket!

Hogy vagy? Hogy bírod?

Ezt kérdezitek a legtöbben és a leggyakrabban. Először is, nagyon köszönöm nektek, hogy ilyen gyakran érdeklődtök, annyira jó érzés, hogy itt vagytok velem!

A bevezetőben erre részben már válaszoltam. Most már nehezen bírom, gyakran kiakadok. Nekem ez a hét volt a mélypont, a férjem múlt pénteken akadt ki, egész nap hozzá se lehetett szólni. Nem veszekszünk vagy ilyesmi, csak mindketten szenvedünk, hol az egyik, hol a másik erőteljesebben. Elviseljük egymás rossz napjait és támogatjuk egymást, csinálunk közös főzéseket, kiülünk az erkélyre egy pohár borral, nézzük, ahogy nő a jázmin… hát nem túl izgalmas, de ez van, igyekszünk nem teljesen becsavarodni és álmodozunk a jobb időkről.

Meddig tart még a vesztegzár?

Bár tudnám! Április 3-án kellett volna szabadulnunk, de mivel a javuló tendencia ellenére még mindig rossz a helyzet, most április 13-ig meghosszabbították. Azonban ez sem a végleges dátum. A kiszivárgott hírek május 1-ről, május 16-ról szólnak, úgyhogy gyanítom, hogy messze még a szabadság. Igazából teljes szabadságról nem is beszélhetünk még, hiszen ezek a dátumok is csak azt jelzik, hogy mikor lesz egy kicsit lazább a vesztegzár, mikor szűnik meg a tilalom és járhatunk ki, mégha korlátozásokkal is. De esküszöm, hogy én most úgy várom a sétát a parkban, mint egy párizsi hétvégét!

Mi a napi rutinod a karanténban?

Őszintén? Nincs rutinom. Sose volt, nekem ez nem megy. Én az az ember vagyok, aki irigykedve nézi a mindenféle Morning Routine, Daily Routine, stb. videókat Youtube-on, mert tudja, hogy neki ilyenje sose lesz. Megpróbáltam, de nem tudok betartani semmit. Főleg a reggeli rutin a problémás, néztem Youtube-on ilyen Miracle Morning (Csodareggel) videókat, de feladtam. Nálam az a miracle, hogy kimászok az ágyból. Aki hozzám mer szólni kávé előtt, azt megölöm, úgyhogy itt haltak meg a reggeli csodameditációk, naplóírások, elmélkedések és éhgyomorra tornák.

Szóval a “karantén rutinom” nem sokban különbözik a rendes életemtől (ugye én mindig is home office-ban dolgoztam): valamikor 9 körül magamhoz térek, kávézás közben eljut az agyamig, hogy még mindig koronavírus van és ma sem megyek sehova, majd leülök a gépem elé dolgozni. Innen 13 óra körül felállok és randizok a férjemmel a konyhában egy ebéd erejéig. Délután dolgozok, tornázok, sütök, olvasok, tanulok. Mármint ezek közül valamelyiket, nem mindet egyszerre. 😀 Este főzünk valamit a férjemmel, videóhívásokat csinálunk a családdal, filmezünk, borozunk, kidőlünk. A napokat az online rendelésekkel érkező futár dobja fel. 🙂 Normál esetben az itthonról dolgozás mellett eljárnék fotózni, edzeni, barátnőkkel találkozni, kávézni, sétálni, kirándulni.

Mindent házhoz rendeltek? Az érkező csomagokat fertőtlenítitek?

Igen, mindent rendelünk. Élelmiszereket, tisztítószereket, vitaminokat, borokat, meg pizsamákat is rendeltem most. A futárokon védőfelszerelés van. Nincs személyes kontaktus, nem adják át a csomagot, hanem leteszik, hátrébb mennek pár métert, majd odamehetünk mi felvenni a csomagot. Fertőtlenítünk, kezet mosunk, mindent megteszünk.

Nem olyan egyszerű amúgy online bevásárolni sem. A legtöbb helyen, pl  a Carrefournál, már online is sorba kell állni. Ez több óra is lehet, aztán amikor végre beenged a rendszer se biztos, hogy találsz mindent, illetve úgy is járhatsz, hogy bepakolsz a kosárba mindent, fizetnél, de a rendszer kiírja, hogy nincs szabad időpont kiszállítani. A megoldás az, hogy kisebb helyekről kell rendelni, kisebb tételekben. Mi a Glovo applikációt használjuk a leggyakrabban. Tegnap gyümölcsöt, zöldséget, tojást és ásványvizet hozattunk egy minimarketből, ma fagyasztott árut a Picardból.

Mi lett azzal a 600 eurós támogatással, amiről Instagramon írtál?

Nos, ez a 600 euró egy egyszeri támogatás az államtól március hónapra. Több vállalkozói kategóriának jár, az enyémnek is. Április 1-én lehetett kérni, jobb dátumot nem is választhattak volna, mindenki áprilisi tréfának hitte. 😀 Annak is tűnt, mert nem lehetett belépni az ügyfélkapun, hogy leadjuk az igényt. Sőt, napközben teljesen összeomlott a rendszer, ha sikerült is belépned, más emberek adatai jelentek meg! Botrányos, ennyit az adatvédelemről. Most végre sikerült belépni, a saját adataim jelentek meg és sikeresen megigényeltem a pénzt. Április 15-ig kell utalniuk, reméljük, hogy így is lesz.

Update: így is lett! 🙂

Ti elkaptátok a vírust? Ismersz olyat, aki elkapta?

Mi nem, vagy ha el is kaptuk, akkor tünetmentesen ment át rajtunk, mert jól vagyunk. Egy barátnőm és a párja elkapták és tüneteik is voltak, de szerencsére nem kerültek kórházba. Két napig vacakul voltak magas lázzal és nehéz légzéssel, utána már csak enyhe megfázásos tüneteik voltak. Sajnos nem mindenki volt ilyen szerencsés. Anyósom legjobb barátnőjének a férje elkapta, kórházba került, ahol tíz nap után meghalt. Ez nagyon megérintett minket, ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez a hét ennyire mélypont volt. 70 éves volt, nem volt krónikus betegsége, decemberben eljött apósom temetésére a feleségével, akkor láttuk utoljára. Borzasztó, hogy elbúcsúzni sem tudtak a feleségével és a fiával, mert amikor ő kórházba került, akkor a család többi tagja karanténba és nem mehettek be hozzá.

Mi segít át a mélypontokon? Mi az a tevékenység, ami teljesen rendbe hoz?

Palacsintát sütök. Aztán tornázok, mert a karantén egy elhízásveszélyes dolog ám!

Amúgy erre a kérdésre igazából nincs válaszom, mert hagyom magamnak megélni a mélypontokat is. Nem seprem a szőnyeg alá az érzéseimet. Szomorú vagyok, kisírom magam, aztán újra bizakodóan nézek a jövőbe. Hiszek benne, hogy vége lesz ennek, hogy túléljük és erősebbek leszünk utána.

Mikor lehet megint nyugodt szívvel utazni Olaszországba?

Nem tudom sajnos. Bár javul a helyzet, a vírus jelen van, még mindig sokan halnak bele és ugye nincs se gyógyszer, se oltás. Ami talán reményt adhat az az, hogy délen nem terjedt el a fertőzés, tehát úgy néz ki, hogy működött a vesztegzár, megállítottuk a vírust. Valószínűleg nem egyszerre oldják majd fel a vesztegzárat, a déliek hamarabb fognak szabadulni, mi itt Lombardiában utoljára. Délen talán májustól már szabadabb lesz az élet, de ez se jelenti azt, hogy egyből jönnek-mennek majd a repülők és megindul a nemzetközi utasforgalom. Szerintem először régión, majd országon belül mozoghatunk, a nemzetközi utakra lehet, hogy szeptemberig várni kell. Szóval még ne vegyetek repjegyet!

Tényleg van közös erkélyen éneklés meg tapsolás a szomszédokkal?

Valahol biztosan. 🙂 Itt, ahol mi lakunk nincs, de van itt is társasági élet: közös torna. Vicces, érdekesen alakult ki. Egyik reggel kimentem a kávémmal és láttam, hogy a szomszéd lány felüléseket csinál az erkélyén. Felbátorodtam, másnap én is kimentem tornázni, előtte zavart, hogy látnak mások. Kijött pont az a lány is a saját erkélyére, meglátott, köszönt, majd mondta, hogy ő is így csinálja. Este a szemközti tetőteraszon ugrált az ott lakó csaj. 😀 Pár nap alatt szinkronba jöttünk és most egyszerre megyünk ki tornázni. Legalább ennyi izgalom van a karanténnapokban.

Mennyire adsz magadra karanténban?

Tetszett ez a kérdés, többen is feltettétek, különböző változatokban: felöltözöl, vagy pizsamában vagy egész nap? Sminkelsz otthon?

Én mindig is itthonról dolgoztam, úgyhogy megtanultam, hogy home office-ban is adjak magamra. Hangsúlyoznám, hogy semmi gond nincs azzal, ha valaki nem sminkel. Én szeretek sminkelni, a szemöldököm és a szempillám minden nap kifestem, mert én így érzem jól magam. A hajam és a bőröm is ugyanúgy ápolom, mint a régi szép időkben. Szeretek arcmaszkkal lazítani, olajokkal kenegetni magam, hajpakolást készíteni, manikűrözni, szóval csak a szokásos. 🙂

Ami az öltözködést illeti: egy kicsit elpizsamásodtam, az tény. 🙂 Az egyik fentebbi képen is a kedvenc méhecskés pizsamámban gubbasztok az erkélyen. De érkezett egy gyönyörű hálóingem is a Csipkelengyétől, ez annyira nőies és kifinomult, hogy az egyszerűen léleksimogató. Sokkal jobban érzem magam, ha ez van rajtam. Úgyhogy igenis adok magamra, mert egy csinos hálóinggel is lehet. 🙂

Ti hogy vagytok, hogy bírjátok? Esetleg van még kérdésetek? Írjátok meg kommentben vagy Facebookon és persze Instagramon is várlak titeket!

u.i.: Ha az utókorból tévedtél ide, akkor jelzem, hogy ezt a bejegyzést a 2020-as koronavírus világjárvány idején írom.