Sikerült egy szabad hetet találnunk a sűrű nyári programban és mivel a kánikula is beköszöntött, nem volt kérdés: irány a tenger! Egyik napról a másikra döntöttünk, így csak egy estém volt bepakolni. Szerencsére megvan már a fejemben a lista a nélkülözhetetken kedvenceimről, illetve néhány szuper újdonságot is kipróbálhattam az utóbbi időben, ezeket most meg is mutatom nektek.

A legeslegfontosabb dolog természetesen a napvédelem. Ebből a három termékből kettő, a Bottega Verde hajvédő spraye és a Pupa Milano Super Spray nevű napozó terméke, már régi kedvenc és régebbi bejegyzésekben is találkozhattatok már velük. Nélkülük már évek óta nem mozdulok ki sehova nyáron, a Bottega Verde termékét még 2009 nyarán fedeztem fel és minden nyáron újraveszem azóta is. A Pupa spray pedig az egyetlen, amivel le tudok barnulni úgy, hogy ne égjek le.

Külön arcra való naptejet is használok mindig, az idén erre a Nivea termékre voltam nagyon kíváncsi. Egy hete használom és meg vagyok vele elégedve. Azonnal beszívódik a krém, nem égtem le és nem is foltos az arcom.

Ha már említettük a Pupát, akkor megmutatom gyorsan az aktuális kedvenc vízálló szempillaspirálomat is, mely nem más, mint a Pupa Sport Addicted szempillaspirál.

Én nem tudok szempillaspirál nélkül létezni, úgyhogy mindig van a tarsolyomban vízálló is a strandoláshoz. Ez a spirál bár egy kicsit száraz, nagyon szépen íveli és dúsítja a pillákat és nem csalódtam benne: tegnap maga alá temetett egy hatalmas hullám, de a szempilláim a vízből való kevéssé nőies és vonzó kikászkálódás után is hősiesen álltak, a spirál nem potyogott. 🙂

Van természetesen arcra való napozás utáni krémem is, az idén ezt az olasz Frais Monde terméket vettem meg. Tetszik, de még nem győzött meg teljesen arról, hogy újra vegyem. És persze nem hiányozhat a Prep!

A Prep már a tavaly nyári kedvencekről szóló posztomban is jelen volt. Ez a krém mindenre, de komolyan mindenre jó: leégésre, szúnyogcsípésre, pattanásra, gyantázás után, borotválkozás után, kirepedezett bőrre… a világbéke megteremtésén kívül mindenre jó szerintem. Ha betévedtek valamelyik olasz drogériába, csapjatok le rá.

A Herbarting-tól érkezett pár termék tesztelésre és ez a regeneráló szérum azonnal elnyerte a tetszésem. 100% természetes összetevőket tartalmaz és Magyarországon készült. Zsófi, a Herbarting anyukája gyógynövény szakon végzett a Kertészeti Egyetemen és minden megszerzett tudását a kézzel készült, natúrkozmetikumokba fekteti. Nekem már ez nagyon szimpatikus volt, mert tudtam, hogy megbízható terméket kenek az arcomra.

Amikor felviszem az arcomra érzem a búzavirág illatát és gondolatban egy magyar mezőre repít ez a termék. 🙂 Mindenképpen újra fogom venni, ha elfogy, mert számomra ez a tökéletes szérum.

Különösen hasznos nyáron, amikor nap káros hatásainak van kitéve a bőrünk, ezért én reggel, a naptej és este, a napozás utáni krém felvitele előtt is használom.

A másik kedvencem ez az utazási kiszerelésű kávés arclemosó lett. Igazi fekete kávé illata van, így reggel már ettől elkezdek felébredni, kellemesek a szemcséi és felkenve puha, krémes állagú lemosóvá változik.

Kávéfüggőknek kihagyhatatlan!

A Herbarting termékeket ide kattintva tudjátok megtekinteni.

A Sweet You-tól is érkezett egy csomagom május végén és ennek is nagyon megörültem, mert utazós kiszerelésű termékeket kaptam. Mivel munka miatt is sokat utazok, nekem az ilyen kis csomagok rendkívül hasznosak. Ebben az esetben is természetes, állatkísérlet mentes, magyar termékekről beszélünk, melyek szuperédesek és nőiesek! Én meg ugye imádom az édes illatokat, nálam ezek a dolce vita alapjai. 🙂

A travel pack egy krémdeót, egy testradírt, egy testápoló gélt és egy ajakbalzsamot tartalmaz, jelen esetben a Melonita illatban. A Melonita illatvilága a mézédes sárgadinnye és a karamell keveréke, amint elolvastam ezt a leírást már meg is vettek vele kilóra, mert nekem ugye a karamell ízben és illatban olyan, mint a divat terén a pötty: mindent el lehet nekem adni vele! Pötty- és karamellfüggő vagyok. 🙂

A termékek felülmúlták a várakozásaimat, mert mind az illatuk, mind az állaguk tökéletes. A testradír gyengéd és szinte krémes érzetet kelt, nyaralás előtt ezzel készítettem fel a bőrömet a napozásra, szépen eltávolította az elhalt hámsejteket. A testápoló gél egy igazi nyári termék, könnyebb a hagyományos testápolóknál, kevés kell belőle, gyorsan beszívódik és megfelelően hidratál. Az ajakápolót is megszerettem, nagyon jó a minősége, nem kell félóránként újrakenni, mint más márkák ajakápolóit. A krémdeó pedig a megmentőm az izzasztó reptéri helyzetekben (mint például az egy órás várakozás nyáron a budapesti reptér fapados istállójában. Aki már járt ott, tudja miről beszélek…).

A Sweet You termékeket ide kattintva tudjátok megnézni.

A nyaralós táskámba került még ez a KIKO újdonság is, a Smart Hydra Shot Stick. A hűtőben tartom itt a nyaralóban (igen, most éppen Liguriából írok nektek) és amikor visszajövünk a tengerpartról, akkor átmasszírozom vele a szemem alatti területet. Igazi felfrissülés! Otthon is használni fogom majd, amikor duzzadt, táskás szemmel ébredek.

Milánóban a via Torinón betévedtem nemrég a Bath&Body Works üzletbe.

Fantasztikusak a nyári újdonságok, és ahogy már írtam fentebb, imádom az édes illatokat, úgyhogy el is csábultam rendesen. Ezek a mangós – tengeri sós termékek isteniek, a testpermetet használom most parfüm helyett, az aloe verás hűsítő gél pedig kiváltotta a napozás utáni krémet nálam.

Hoztam még egy kókuszos frissítő permetet, melyet mindig viszek magammal a strandra és egy napozás utáni tusfürdőt.

Mindkettő tetszik, bár ennek a Leocrema tusfürdőnek az illata nekem túl férfias, az áprilisi bejegyzésemben szereplő Nivea nőiesebb volt.

A következő terméket először nem tudtam, hogy ebben a bejegyzésben mutassam-e meg vagy a következő, nyaralós szettekről és kiegészítőkről szólóban. Mivel kozmetikai hatása is van, úgy döntöttem végül, hogy most mutatom meg.

Ez az aloe verás alvómaszk nem hiányozhat már a bőröndömből. Nem csak repülőn vagy vonaton hasznosak ezek az alvómaszkok, de sok szállodában nem megfelelő a sötétítés és én például csak teljes sötétben tudok aludni. Nagyon jó, hogy hoztam, mert itt a nyaralóban sem sötétít teljesen a függöny és nem tudnám kialudni magam a maszk nélkül. Ez az ötrétegű szemmaszk maga a csoda!

A maszk aloe vera mikrokapszulákat tartalmaz, melyek alvás közben a bőrbe juttatják az aloe verát, így gondoskodva annak nedvességtartalmáról. A maszkhoz tartozik egy zseniális Cool Pack nevű hűtőpárna is. A hűtőpárnát egy órára fagyasztóba kell helyezni, majd bele kell tenni a maszkba, így hűtőmaszkká válik és szépen eltünteti a szem alatti karikákat, duzzanatokat. Hosszú repülőutak után maga a megváltás!

Plusz pontok ennek a maszknak, hogy állítható a pántja és van orrvédő része is, szóval extrakényelmes. 🙂 Imádom! Nagyon köszönöm az Útipoggyász webshopnak, hogy kipróbálhattam ezt a zseniális terméket.

További zseniális termékekkel és kedvenc nyaralós ruháimmal, kiegészítőimmel várlak titeket a következő bejegyzésemben!

Addig is kövessetek Instagramon, mert itt osztom meg a legtöbb képet a liguriai nyaralásunkról. 🙂