Novemberi Izraeli kiruccanásunkat délen kezdtük, a Vörös-tenger partján található Eilatot céloztuk meg.

Update 2020 február: van egy kizárólag Izraellel kapcsolatos Facebook csoportom is: Utazz Izraelbe! Itt kötetlenül tudunk beszélgetni, tapasztalatokat, tippeket megosztani. Csatlakozzatok! 🙂

A Ryanairrel repültünk, ami elég nagy szenvedés volt az utazás napján már hajnali 4-kor, ugyanis elképesztő módon kavartak az utasfelvételnél. Kétszer változtatták meg az eilati check-in pult számát, ebből kifolyólag elszabadult a pokol a sorban állók között, mert ugye az elsőkből utolsók lettek a rohanás közben. Verekedés nem tört ki, de változatos káromkodásokat hallhattunk olaszul, héberül és angolul. Mindenki késve ért az útlevél ellenőrzéshez, ahol megint hosszú sor fogadott, innen tömegesen futottunk a kapuhoz, ahol már nagyban villogott az utolsó hívás jelszava. Ideges volt a személyzet és száz utas hiányzott még mindig, úgyhogy itt egy újabb adag átkozódást hallhattunk. Szóval nem indult könnyen a nap, de két kávéval és néhány órával később megláttuk a magasból a Negev sivatagot és a tengert, és ez a látvány minden, de minden bajunkra gyógyír volt!

Eilat Ovda repülőtere a sivatag közepén helyezkedik el és már emiatt megérte ide repülni. Feledhetetlen élmény a vöröslő sivatag közepén landolni! A géptől besétáltunk a reptérre, gyors volt az útlevél ellenőrzés, annyit kérdeztek csak, hogy hanyadszor vagyunk Izraelben és hogy merre tervezünk utazgatni az országban, majd mehettünk is a bőröndünkért. Tel Avivhoz hasonlóan itt sem pecsételnek az útlevélbe, csak egy belépőkártyát adnak.

Eilat reptere nagyon felkészült a turistákra, mosolygós hostessek fogadnak és nyújtanak át turisztikai információkat tartalmazó brossúrákat minden nyelven.

A reptérről Egged busszal, taxival vagy előre foglalt shuttle-lel lehet bejutni a városba. Mi most foglaltunk shuttle-t a Flo oldalán, mert jól hangzott, hogy felvesznek a reptéren és leraknak a hotelnél. Nem pont azt kaptuk, amire számítottunk, mert a városba beérve át kellett szállni egy másik kisbuszra, erről nem volt szó, jó sok időt elvesztettünk ezzel. Jobb lett volna az Egged busz, sok helyen megáll a városban, ki is néztük a térképen, hogy az egyik megállójától gyalog 3 perc alatt a hotelnél lettünk volna.

A szállásunk a Soleil Boutique Hotel volt. Nagyon jó helyen van, közel a városi strandhoz, a bevásárlóközpontokhoz, éttermekhez, a zenélő szökőkúthoz és a távolabbi strandokra, Dolphin Reef-re, Coral Beach-re közlekedő buszok megállójához is. Kicsi, tiszta hotel, szép medencével és bőséges reggelivel.

A hotel a városi reptértől pár száz méterre található, így napközben hallani és látni is lehet a gépeket, de nincs nagy légi forgalom (ide csak belföldi járatok érkeznek), éjjel egy gép se jár, úgyhogy nyugodtan lehet aludni. Ide kattintva tudjátok megnézni a hotel honlapját, foglalni is tudtok itt a honlapon vagy a jó öreg Booking-on keresztül is.

Na de térjünk rá arra, amiért jöttünk: strandolás, napfény, pihenés! Telitalálat, ugyanis 28 fok, ragyogó napsütés és kellemesen meleg tenger fogadott minket. Első nap kaptunk a hoteltől két nyugágy vouchert a közeli Nine Beach-re, úgyhogy ezt ki is használtuk, igaz se angolul, se héberül nem sikerült informálódnunk itt az elfoglalható helyekről, csak oroszul ment volna. Eilatban rengeteg orosz él, és szerintem pont ezen a strandon szeretik süttetni a hasukat mindannyian, mert más nyelvet nem is hallottunk.

Ettől persze még jó kis strand ez is, megérte lejönni ide és csobbanni egyet a kristálytiszta vízben. A part itt homokos apró kavicsokkal.

Fürdés után sétáltunk egy nagyot a tengerpartot körbeölelő Derech Pa’amei HaShalom sétányon. Eilat üdülőváros, kicsit mesterséges is, de ettől függetlenül hangulatos. Rengeteg üzlet, étterem, kávézó és pub található a sétányon (a legjobb falafelt a Rash Rash-ban ettük), na meg macskák is, sőt egy helyes kis macskaetető is. 🙂

Séta közben luxushotelek és egy meseszép kikötő mellett is elhaladtunk, itt vártuk meg a naplementét.

Második nap elnéztünk a Coral Beach-re, de itt nem telepedtünk le, mert igazából csak akkor éri meg, ha a búvárkodás miatt jön ide az ember. Mi nem búvárkodunk, úgyhogy nem volt értelme itt maradnunk, de a merülés szerelmesei imádni fogják ezt a helyet, mert gyönyörű, színes víz alatti világ tárul majd itt a szemük elé. A belépő 35 shékel.

(A nem búvárkodók egyébként Eilat Akváriumában csodálhatják meg az élővilágot, de erről nem tudok nyilatkozni, mert most kihagytuk. Majd legközelebb.)

A Dolphin Reef szinte a Coral Beach mellett van, ez Eilat egyik fő attrakciója. A belépő 64 shékel felnőtteknek és 44 shékel gyerekeknek. Tényleg nagyon szép a tengerpart, van pihenőmedence, étterem, kávézó, kutya, macska, na meg négy szépséges, szabadon élő delfin. A snorkeling ára 290 shékel felnőtteknek (10 és 15 éves kor között 260) oktató is van. 1 órás az élmény, ebből félóra oktatás, félóra snorkeling. Mi nem vagyunk nagy úszók, meg sokan is voltak, úgyhogy kerestünk inkább egy klasszikus, nyugisabb strandot.

(Tudom, két nagyon népszerű eilati programot hagytunk ki, de kinek mi jön be, nekünk így volt jó.)

A Dekel Beachre esett a választásunk, ha már a környéken voltunk, mert sokan ajánlották. Belépő nincs, fejenként 6 shékel a strandszék és 12 a nyugágy, kiszolgálás is van (isteni tahinit készítenek!).

Macskák is vannak szép számmal, egy kedves vörös Titi névre hallgató hozzánk is csapódott ebédelni, sziesztázni, kiszorítva engem a saját helyemről.

Kicsit felhős napot fogtunk ki, de a tenger vize így is kellemes volt (na meg amúgy is muszáj voltam lubickolni meg a parton mászkálni, mivel a nyugágyam foglalt volt).

A Dekel Beach mellett található Mosh Beach is nagyon hangulatos, megéri átnézni egy kávéra. Mindkét strand kavicsos, kevés homokos résszel.

Délután 3-ig maradtunk, majd visszasétáltunk a városba a Nine Beach irányába, megcsodálni a naplementét. És milyen jól tettük! Csodálatos a kilátás innen, a lemenő nap sugarai csak úgy játszanak itt a tájjal: rózsaszínes-vöröses árnyalatokkal vonják be a környező hegyeket és narancssárgás-lilás színeket varázsolnak a tenger vizére. A szépséges színektől transzba esve álltunk a parton, kicsi, szürke cica dörgölőzött a lábamhoz, felvettem, a tenger zúgása egybeolvadt a dorombolásával… szupergiccs, de nagyon élveztem.

A tenger hullámai elértek a lábamhoz és nagyon kellemesen melegnek találtam a vizet, úgyhogy több se kellett: cica letesz, bikini visszavesz és bevetettem magam a naplemente csókolta Vörös-tengerbe. Életem egyik legszebb élménye lett ez az alkonyati fürdőzés, az biztos.

Este tettünk egy újabb nagy sétát a Derech Pa’amei HaShalom sétányon, ezúttal egészen a Mifrats HaShemesh Beach-ig. Nagyon megérte, mert ez a strand és az előtte található Hof HaZahav sokkal jobban megtetszettek az eddig látottaknál. Igazi szépséges, pálmafás, nyugágyas, tiszta, jól karbantartott strandok ezek, homokos parttal, úgyhogy az elkövetkező napokban ezeket váltogattuk.

A novemberrel az az egyetlen baj, hogy korán sötétedik, 4 óra körül van naplemente, 5-kor már teljesen sötét van. Persze sötétedés után se lehet unatkozni Eilatban. A tengerparti sétány nagyon hangulatos, a kikötőben is el lehet időzni, ahogy már írtam rengeteg étterem, bár és üzlet található a tengerparton, bent a városban pedig egymás érik a bevásárlóközpontok. Fontos információ, hogy Eilat duty free zóna, úgyhogy megéri félig üres bőrönddel jönni és bevásárolni. Este fél 8-kor érdemes a zenélő szökőkút felé is elnézni, nagyon látványos és felüdítő élmény.

Eilat tökéletes kiinduló pont a sivatag felfedezésére is, a közeli Timna Park például nagyon jó program egy délelőttre. Ide autóval a legkönnyebb eljutni, de ha nem béreltek autót, akkor a Tourist Israel 3 órás Timna Shuttle programja egy nagyon jó megoldás. Reggel 10-kor felvesznek a hotelben, 20 perc alatt a parknál vagyunk (út közben elhalad a busz az építés alatt álló, új eilati reptér, a Ramón Airport előtt is). A sivatag pedig lenyűgöző.

A Timna Parkot gyalogosan felfedezni elég nagy kihívás, ugyanis hatalmas, ezért a shuttle tényleg jó alternatíva a saját kocsira, ugyanis körbemegy, megáll a legérdekesebb helyeken, magyaráznak is. Ide kattintva találtok több információt róla. 13 órára vége a programnak, lehet menni fürdeni.

A parkot az autón és a shuttle-ön kívül az Egged buszok segítségével is meg lehet közelíteni, és a hangsúly itt a közelítenin van. Az eilati buszpályaudvarról a Tel Avivba vagy a Jeruzsálembe tartó buszoknak van egy Timna Junction nevű megállója, mely a parktól 2 km-re tesz le. Innen gyalog vagy autóstoppal lehet eljutni a parkba.

Gyalog fárasztó, de hogy kompenzálják az ember fáradozását, a bejáratnál, ha közlitek, hogy gyalog vagytok, nem kell belépőt fizetni. Kocsival, busszal érkezve 49 shékel a belépő.

És ha már szóba került az Egged busz, akkor rá is térek eilati napjaink végére. 4 nap tenger és napfény után fogtuk a cuccunkat és felbuszoztunk Jeruzsálembe. 5 óra az út a két város között, közben egy 15 perces pihenőt tartott a sofőr. A 444-es busz a Route 90-n halad végig, átszeli a sivatagot, majd a Holt-tenger partján halad, vagyis tökéletes megoldás ennek a természeti csodának a megközelítésére is. Le lehet szállni a buszról, eltölteni pár órát a Holt-tenger partján, majd folytatni az utat Jeruzsálembe, ahogy mi is tettük.

Jeruzsálembe tartva busz átmegy palesztin területeken is, de minden nyugis. A wifi végig működött, úgyhogy az utat egy kis elmaradt munka bepótlásával töltöttem.

Összegzésképp, Eilat tökéletes desztináció novemberben, ha az esős, hideg napokat egy nem túl távoli tengerpartra cserélnétek. Nyáron gyakori errefelé a 40 fok feletti hőmérséklet is, nekünk ez már túl sok lenne. Így november elején végig 28 fok körüli volt a hőmérséklet, számunkra ez az ideális. Decemberben se lesz sokkal hidegebb. 🙂

A strandok gyönyörűek, pálmafásak, gondozottak, a tenger vize kristálytiszta és kellemesen meleg (és ezt én, a kimondottan fázós típus írom, aki tízszer is meggondolja, hogy bemenjen-e a tengerbe, de életemben nem áztattam még magam annyit, mint itt).

Pároknak, kisgyerekeseknek, macska imádóknak ideális úticél. 🙂

Előző izraeli bejegyzéseimet ide kattintva olvashatjátok, illetve kövessétek figyelemmel a blogot, mert hamarosan újabb jeruzsálemi gyöngyszemekkel és egy kis Tel Avivval jelentkezek!

További képekért kövessetek Instagramon, több izraeli tartalomért pedig gyertek a Facebook csoportomba: Utazz Izraelbe!